2022.11.14.
A 454/2022. (XI. 9.) Korm. rendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változást a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Hegyi Áron foglalta össze röviden
25 % a maximális késedelmi kamat
Bármilyen késedelmi kamatkövetelés az ukrajnai háborúra tekintettel elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt legfeljebb évi huszonöt százalékos mértékben érvényesíthető, ezt meghaladó részében pedig úgy kell tekinteni, mintha azt ki sem kötötték volna.
Kiemelendő, hogy ez a „kamatmaximum” nem csak a jövőben kötendő szerződésekre, de a Kormányrendelet hatálybalépésekor már hatályos szerződések kamatainak érvényesítésére is vonatkozik, tehát késedelmi kamat jogcímen a Kormányrendet kihirdetésekor már hatályban lévő szerződések alapján sem követelhető 25%-nál magasabb kamat. Ha a felek a szerződésben ennél magasabb kamatmértéket kötöttek ki, úgy az a veszélyhelyzet ideje alatt a jogszabály alapján nem érvényesíthető.
Mivel a Kormányrendelet csupán veszélyhelyzet ideje alatti „érvényesíthetőségről” és nem a kamatmaximum veszélyhelyzet ideje alatti kötelező „alkalmazandóságáról” beszél, elképzelhető, hogy azoknak, akik szerződés alapján a 25%-nál magasabb kamatra lennének jogosultak, érdemes kivárni a veszélyhelyzet megszűnését és csak azután (de még elévülési időn belül) érvényesíteni a késedelmi kamatkövetelésüket, hogy azt ismét a "normál" szabályok szerint, a 25%-os mértéket meghaladóan tehessék.
„Tekintve, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a veszélyhelyzet 2022. december 1-én hatályát veszti, így a jelenlegi szabályozás szerint a kamatmaximum is eddig szól. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy a veszélyhelyzet – és ezáltal a kamatmaximum – meghosszabbításra” – mondja Hegyi Áron.