Híreink
Magyarországon az épületszektor felelős a klímaváltozást okozó üvegházgázok harmadáért
2022.10.18.
A közlekedés pedig a kibocsátások nagyjából negyedéért. Ha a végső energiafelhasználást nézzük, akkor is hasonló kép rajzolódik ki, nagyjából a negyede a közlekedéshez, harmada pedig az épületszektorhoz kapcsolódik.
továbbJövőre nem lesz boltos bruttó 350 ezer forint alatt
2022.10.18.
Több kereskedelmi vállalatnál is megkezdődnek az egyeztetések a napokban a jövő évi béremelések mértékéről. A munkáltatóknak annak ellenére is jelentősen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy az energia- és a szállítási költségek, valamint a beszerzési árak elszabadulása legalább akkora terhet jelent számukra, mint dolgozóiknak a magas infláció.
továbbTavaszra félmillió munkanélküli lehet?
2022.10.18.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint tavaszra akár félmillióra is nőhet a munkanélküliek száma Magyarországon az energiaválság miatt.
továbbKEZDŐDIK AZ ELŐLEGFIZETÉS AZ EGYSÉGES KÉRELMEKRE
2022.10.18.
A területalapú támogatások, vagyis az egységes területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme, SAPS) és a zöldítési támogatás összege megközelíti a 94 ezer forintot hektáronként. Az előleg mértéke legfeljebb 70 százalék lehet. A Magyar Államkincstár november 30-ig előlegként, majd részfizetésként összesen csaknem 322 milliárd forintot fizet ki.
továbbEZEK AZ ADÓVÁLTOZÁSOK VÁRHATÓK JÖVŐRE
2022.10.18.
A pénzügyminiszter bejelentése szerint az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek. Az Országgyűlésnek benyújtandó adómódosító javaslatok szerint az átalányadózóknak havi helyett csak negyedéves járulékbevallást kell benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek - mármint helyi iparűzési adóban.
továbbLEÁRAZÁS? CSAK SZABÁLYOSAN
2022.10.18.
A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.
továbbSokat spórolhat a működésén a cég, ha megfogadja ezt az 5 tanácsot
2022.10.18.
Míg korábban egyértelműen az innováció egyik meghatározó lépése volt, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már költségcsökkentés szempontjából kerül előtérbe. Az informatikai rendszer és működési háttér újragondolásával, hatékonyabbá tételével akár milliókat is spórolhat éves szinten egy vállalkozás.
továbbKöveteléseik teljes összegét megkapják a Sberbank betétesei
2022.10.18.
Megkapják a teljes követelésüket a Sberbank betétesei, a kártalanítás jövő héten indul – mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
továbbLefújta a kormány a napelem pályázat novemberi újraindulását
2022.10.18.
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatási lehetőséget, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez.
továbbTovábbra sem biztató az európai madárinfluenza-helyzet
2022.10.17.
Nincs kedvező irányú változás az európai madárinfluenza-helyzetet tekintve szeptember eleje óta, sőt az ősszel zajló vadmadárvonulás kontinens-szerte tovább növelte a vírus terjedésének kockázatát – hívta fel a figyelmet a Nébih.
tovább
