2024.05.29.
Idén magasabb keretösszeggel indítja el az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Neumann János Program három kiemelt területére összpontosító innovációs programját. A tavalyi 30 milliárd forint helyett idén 50 milliárd forint érhető el a kedden meghirdetett pályázaton.
A magyar gazdaság versenyképességének kulcsát a sikeres, innovatív vállalkozások jelenti – mondta előadásában Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség pécsi innovációs pop-up konferenciáján.
A Neumann János Programban azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 2030-ra Magyarország legyen Európa TOP 10 innovátor országa között. Ezt úgy lehet elérni, ha az innovációs befektetések középpontjába az együttműködéseket, a gazdasági és társadalmi hatás elérését, valamint mindezek merését helyezik. Az idén 340 milliárd forintból meghirdetett innovációs, felsőoktatási és szakképzési programok ezt a célt szolgálják. Előadásában Bódis László bemutatta, hogy a vállalatok számára egészen egy startupban létrejött jó ötlettől a nagyvállalatokig minden cégtípus számára biztosít az NKFIH innovációs lehetőségeket.
Az innovációk piacra lépéséhez nem csak pénzügyi finanaszírozásra van szükség, hanem tudásra, kapcsolatokra és információkra is, ezért az a cél, hogy ezekkel is felvértezzék a magyar innovátor vállalkozásokat.
A kedden meghirdetett, 50 milliárd forintos programból 42,5 milliárd forint együttműködésekre (vállalatok és egyetemek, illetve vállalatok és kutatóintézetek között) szolgál, mivel a Neumann János Program fókuszában ezek ösztönzése áll. Ugyanakkor a cégeknek lehetőségük van önállóan vagy vállalat-vállalat konzorciumban is indulni.
Pályázni már érettebb kkv-k tudnak, ahol a kiíró NKFIH elvárása, hogy a 300-800 millió forintig terjedő állami befektetésért cserébe olyan új szabadalmaztatott terméket vagy szolgáltatást fejlesszenek, amely a piacra lépést követő 2-3 évben már árbevételt termel a vállalkozás számára. Ez biztosítja az innovációs befektetések gazdasági megtérülését. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a digitális átállást, az egészséges életet és a zöld átállást célzó projektek kaphatnak állami innovációs befektetést. (NIÜ)