VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

5,5 milliárd forint támogatás a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak

2023.03.08.

5,5 milliárd forint támogatás a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak

Plusztámogatásként 5,5 milliárd forint kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, az akkreditált foglalkoztatókkal folytatott egyeztetés után.

Kiszámíthatatlan világban élünk, amely tele van veszélyekkel; a kormány elkötelezett abban, hogy biztonságot hozó lépéseket tegyen. Megőrizzük azokat a gazdasági és gondoskodáspolitikai értékeket, amelyeket eddig kivívtunk – mondta Fülöp Attila.

Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is ilyen érték, és komoly előrelépés, hogy az elmúlt tizenkét évben jelentősen emelkedett a foglalkoztatási ráta ezen a területen, 18-ról 44 százalékra. Tehát már majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember munkából tartja el magát.

A kormány kiemelten támogatja ezeket a cégeket, a mostani plusztámogatás a bizonytalan gazdasági helyzetben nagyon fontos számukra – hangoztatta Fülöp Attila. Kitért arra is, hogy a tárca napi kapcsolatban áll az akkreditált cégekkel, amelyek misszióként foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű honfitársainkat.

Az elmúlt években számtalan előrelépés történt ezen a területen. Megemlítette az úgynevezett szociális hozzájárulási adókedvezményt, amit fogyatékossággal élő foglalkoztatottak után lehet igénybe venni, és a kifejezetten a megváltozott munkaképességűek számára készült ertekvagy.hu speciális álláskereső portál elindítását.

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly új jogszabály született, amelynek értelmében keresetkorlát nélkül kaphat valaki rehabilitációs rokkantsági támogatást. A továbbiakban is várhatók olyan lépések, amelyek ezt a területet megerősítik.

Sindel István, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke az eseményen arról beszélt: mintegy tízezer megváltozott munkaképességű ember rehabilitációs foglalkoztatásáról tárgyaltak, a támogatás emelése biztosítja, hogy 2023-ban is folytatni tudják a foglalkoztatásukat.

(MTI)

vissza