VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

2025 B-A-Z Vármegyei PRIMA díj jelöltjeinek bemutatása

2025.10.08.

2025 B-A-Z Vármegyei PRIMA díj jelöltjeinek bemutatása

A 2025-ös évben is átadásra kerül a B-A-Z. Vármegyei PRIMA Díj. A Demján Sándor által alapított Díj ebben az évben 9 arra érdemes jelölt között dől el. A 2025. november 8-án megrendezendő Díjátadóig bemutatjuk a közönségnek a jelölteket. A közönségdíj elnyeréséről Önök is dönthetnek, ha szavaznak a lap alján található adatlap segítségével.


Deboti Racing – dr. Bödör Gergely

 

A rendszerváltást követően leáldozott a csillaga a borsodi – egykor pezsgő - vitorláséletnek. Dr. Bödör Gergely feleségével Csótai Borbálával 11 éve közösen hoztak egy döntést, hogy a Miskolc közeli nagyobb tavakon, így Nyékládházán és Hejőkeresztúron ismét országos tényezővé teszik szeretett sportágunkat.

Első lépésként megalapították a Deboti VSE-t, hajóparkot vásároltak, gyermek nyári vitorlástáborokat hirdettek, versenyzőket neveltek, hajós képzés oktatásába kezdtek, illetve felnőtteket tanítottak meg vitorlázni.

A helyi vitorlázásnak szüksége van kiemelkedő eredményekre, hogy a sportágra szegeződjön a tekintet, ezért több hajóosztályban is rajthoz állt Dr. Bödör Gergely. Így született egy olimpiai  470-es osztály masters világbajnokságon egy 2. hely, egy kalóz európa bajnoki 7. hely, számos magyar bajnoki dobogós helyezés, junior vitorlázóink edzője révén egy magyar bajnoki 5. hely. A szép eredményeknek volt visszhangja, de egy közismert eseményen kell eredményt elérni, hogy a munkára még nagyobb figyelem összpontosuljon.

A Kékszalag az egyetlen olyan vitorlás esemény Magyarországon, ahol egyszerre akár 500 hajónál is több áll rajthoz, az esemény nézettsége országos, milliós elérésű, élőben közvetített, és az 1-10-ben végezni óriási feladat és megtiszteltetés.

Megszületett a gondolat, hogy - dr. Bödör Gergelynek a Team Kaáli katamaráncsapatban szerzett vitorlás tapasztalatát felhasználva - egy saját katamarán csapatot kell alapítani. Így született meg a Deboti Racing Team.

A 2024-es csonka évben a Kékszalagon 13. helyen végzett a csapat, a hajót 3 héttel a verseny előtt sikerült vízre rakni. Míg a telet a csapat fizikális felkészüléssel töltötte, addig 9 hónap megfeszített munkával sikerült a csapat anyagi hátterét a következő szezonra - támogatók bevonásával - megalapozni. Számos miskolci cég és Miskolc városa is látta a lehetőséget ebben a kezdeményezésben.

2025. év elején a Deboti Racing Team tulajdonába került a hajó. Áprilisban elkezdődött egy intenzív vízi edzésmunka, melynek részeként a fő verseny előtt (Kékszalag) 6 egyéb rangos versenyen is indult a csapat. Versenyről versenyre ugrásszerűen javult az összteljesítmény, és az eredmények is biztatóak voltak (Balatoni Évadnyitó 6. hely 249 induló, Tolnay Kálmán Emlékverseny 5. hely 66 induló, Pünkösdi Regatta 5. hely 117 induló, Mihálkovics Kupa 4. hely 160 induló, Horváth Boldizsár Emlékverseny 5. hely 33 induló, Fehérszalag 4. hely 168 induló)

 

Kékszalag 2025 - 4. hely 449. induló.

 

A Kékszalagok történetében ez a valaha volt legjobb abszolút eredmény, melyet borsodi alapítású csapat ért el.

Csapattagok: Bödör Gergely,

Baksa Csaba,

Csótai Borbála,

Czmarkó Gergő,

Dr. Hajdú László,

Urbán Benedek,

Kasza-Csótai Botond!

Csapatvezető: Korbély Krisztián

További cél, hogy a borsodi alapítású Deboti Racing hosszú éveken keresztül vigye hírét Borsod megyének, Miskolcnak a Kékszalagok és egyéb vitorlás események kapcsán. Szeretnék évről évre bizonyítani, hogy 300 kilométerre a Balatontól, Borsodból is sikerülhet elérni bármit, nemcsak az ország fővárosából, illetve nyugati részeiből.

 

A következő jelölt bemutatása hamarosan elérhető lesz.

Szavazni az alábbi LINKEN tudnak, ahol a többi jelölt rövid bemutatását is olvashatják.>>>>


vissza