VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

"Ez egy feneketlen tó" - csődhullámot hozhatnak magukkal az energiaárak?

2022.09.12.

"Ez egy feneketlen tó" - csődhullámot hozhatnak magukkal az energiaárak?

A Vállakozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a növekvő rezsiköltség miatt a cégek egy részének olyan magasra kellene emelnie az árait, amelyet a vásárlók már nem tudnak kifizetni. Úgy látja, többen és hosszabb időre húzhatják le a rolót, mint a koronavírus-járvány miatt.

A cégek nagy részének októbertől kell magasabb rezsit fizetnie, mert akkor jár le a még kedvezőbb árú éves energiaszerződése. Perlusz László most az ATV Start című műsorában arról beszélt: a kis és közepes vállalkozások rugalmasabbak, át tudják szervezni a munkát, viszont kevesebb a tartalékuk. A nagyobbaknál sok helyen már elindult egy technológiai átállás, vannak megtakarítások, és van egy olyan jövőkép, hogy érdemes kitartani még egy fél évig, hátha a következő év első felében eljön valamilyen normalizálás - tette hozzá.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke beszélt sok vállalatvezetővel, és legtöbbjük azt mondta, nem volt olyan időpillanat az elmúlt időszakban, amikor, ha tudta volna, mi következik, ezt ki tudta volna védeni. Szerinte ez, ami most bekövetkezik, a vállalati kockázaton messze túlmutató áremelkedés, és sokan abban bíztak, hogy lesz valamiféle konszolidáció. Sok tulajdonos részéről felmerül, hogy nem érdemes folytatni, mert "ez egy feneketlen tó, amelybe dobálják bele a forrásokat". Gál Pál Zoltán szerint viszont ha sokan döntenek így, akkor összedőlhetnek ágazatok, ilyen a közétkeztetés és a kisvendéglátás.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban azt mondta, nem gondolja, hogy a magyar gazdaság recesszióba esik, esetleg azzal kell számolni, hogy a gazdasági növekedés csökken. Ezzel kapcsolatban Gál Pál Zoltán azt mondta: a bázishatást figyelembe kell venni, hiszen az idei év első hónapjai még a covid-időszakkal voltak terheltek, illetve fontos, hogy a GDP hány százalékát melyik ágazat adja. A kkv-k és a turizmus rengeteg munkahelyet ad, de a GDP nagy százalékában a multik vannak jelen, őket az energiasokk másként érinti - tette hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy a turizmus esetében különvált Budapest és a vidék helyzete, hiszen a fővárosi újraindulás még nem érte el a 2019-es "legszebb évet", de kevésbé van kitéve ezeknek a sokkoknak, hiszen Budapest olcsóbbá vált a külföldi turistáknak.

Perlusz László hangsúlyozta: egy vállalkozó mindig optimista, mindenki bízik abban, hogy egyszer vége lesz az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktusnak. Mint mondta, egy nehéz tél áll előttünk, de talán ha kihúzzák a jövő év második negyedévéig, lehet egy normalizálódás, de addig érdemes áthidaló megoldásokat találni, ilyen például a Széchenyi Kártya Program, ahol a piaci hiteldíj negyedéért lehet hozzájutni finanszírozáshoz. A technológiai átállást mindenki elkezdte komolyan venni, ahogyan korábban a covid is nagy lökést adott a digitalizációnak, most az energiaárak a zöld energia robbanásszerű fejlődését hozhatják el - mutatott rá, hozzátéve: érdemes ebbe beruházni a jövőben.

Gál Pál Zoltán szerint az kérdés, hogy az energiaárakat a valós kereslet-kínálat alakítja, vagy az a félelem, hogy esetleg nem lesz gáz. Mint mondta, sok helyen extra bevételre tesznek szert ezek a szolgáltatók, amit más kormányok adó formájában elveszik, és valamennyit visszaosztanak belőle a rászorulóknak - itt példaként hozta a német kormányt. Hozzátette: probléma, hogy az Európai Unióban nem születtek meg azok a döntések, hogy ilyet szabad vagy nem szabad. Szerinte egy anomáliában vagyunk, amelyet nem lehet hagyományos eszközökkel megoldani, drasztikus lépésekre lenne szükség.

Perlusz László kiemelte: nem lehet normatív alapon minden vállalkozásnak egy rezsitámogatást adni, olyan támogatási rendszer kellene, ami a jókat támogatja, akiknek van jövőképe. Hozzátette: tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal, hogy legyenek olyan területek, ahol nem csak hitelezés, hanem támogatás is van. Szerinte ilyen területet lehetne találni akár a turizmusban is.

Gál Pál Zoltán azt mondta, ma már az emberek megfontoltan mennek el egy étterembe, szállodába. Ha ezt a gázárat nyereséges szinten akarja valaki áthárítani, akkor a jelenlegi árat akár 60-70 százalékkal meg kell emelni, de ez rövid távon elfogadhatatlan.

Perlusz László szerint nagy a bizonytalanság, mindenki abban reménykedik, hogy a lehető legkevesebb embert kell elbocsátani. Mint mondta, 10-ből 1-2 vállalkozás üzleti tervében már szerepel az időszakos vagy végleges bezárás. A 6-700 ezer működő vállalkozásból ez 60-70 ezer is lehet - jegyezte meg.

Gál Pál Zoltán szerint a turizmus a járvány alatt megtanulta az időszakos bezárást, az a nagyobb probléma, hogy ha a munkaerőt elvesztik, nem biztos, hogy pár hónap múlva vissza tudják szerezni. Felmerült, hogy a covidhoz hasonló bértámogatást kellene nyújtani, ez a javaslat bent van a kormányzatnál, érdemi választ még nem kaptak, mint fogalmazott, van egy "kincstári optimizmus" mindenkiben, hogy ez a helyzet nem marad így.

 

vissza