VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

"Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér

2025.09.08.

"Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szeptember 5-én az RTL Híradónak elmondta: a korábban tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés helyett 2026-ban várhatóan csak 10 százalékos növekedésre számíthatnak a dolgozók. Mint mondta: jelen gazdasági körülmények között ennek is örülni kell.

A jelenlegi hároméves bérmegállapodás szerint a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal bruttó 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal 328 600 forintra, 2027-ben pedig 14 százalékkal 374 600 forintra emelkedett volna. Most azonban a gyengébb gazdasági növekedés miatt módosíthatják a jövő évi mértéket.

Nagy Márton szerint a környékbeli országokban alig 1 százalék körüli a gazdasági bővülés, így a kétszámjegyű minimálbér-emelés így is jelentősnek számít. A változás körülbelül egymillió dolgozót érint.

A szakszervezetek sem tiltakoznak hevesen

Az RTL-nek nyilatkozó Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke jelezte, hogy ők is elfogadják a realitásokat, hiszen a túlzott béremelések veszélyeztethetik a cégek életképességét.

A háttérben az áll, hogy a bérmegállapodás idején még 3,4 százalékos GDP-növekedéssel és 3,2 százalékos inflációval számoltak. Mostanra azonban a növekedési várakozás mindössze 1 százalék, miközben az infláció 4,7 százalék lehet. Ez a kettő részben kioltja egymást, de a kormány szerint így is indokolt a mérsékeltebb emelés.

Magyarország továbbra is a régió sereghajtói között van a bérekben, de az elmúlt években a reálbérek jellemzően emelkedtek. A kormány hosszabb távon 400 ezer forintos minimálbért és egymilliós átlagkeresetet tűzött ki célul – ezek azonban még távoli ígéretek.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára a tavaly kötött bérmegállapodás kapcsán kiemelte: a bérfelzárkóztatási programot folytatni kívánják, de a gazdasági növekedés lényegesen elmarad a tavalyi tervektől, így az ütemezés újratárgyalása szerinte elkerülhetetlen lesz.

vissza