VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

„Munkából munkába”: 1,5 milliárd forintos program segíti az azonnali munkába állást

2025.01.21.

„Munkából munkába”: 1,5 milliárd forintos program segíti az azonnali munkába állást

A kormány „Munkából munkába” fantázianéven 1,5 milliárd forintos támogatási programot indít a kkv-k számára annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen napot se töltsenek munka nélkül.

A program célja azon mikro-, kis-, és középvállalkozások létszámbővítésének támogatása, amelyek egyazon munkáltató által leépített, legalább 5, legfeljebb 20 fős munkavállalói állomány átvételével vállalják statisztikai állományi létszámuk növelését és a felvett munkavállalók nyolc hónapig történő foglalkoztatását. A program célcsoportját azok a 15–64 év közötti személyek képezik, akik a pályázat benyújtását megelőző 3 hónapban egyazon munkáltatónál vesztették el munkahelyüket.

A program közel 1,5 milliárd forintból valósul meg, a vissza nem térítendő támogatás összege maximum 54,24 millió forint lehet. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 50 százaléka, de legfeljebb 339 000 forint/hó munkavállalónként – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A támogatással érintett személyek felvétele az érintett vállalkozás munkavállalói létszámának nettó növekedését kell, hogy eredményezze, részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás időtartama nem lehet 4 óránál kevesebb, ebben az esetben a támogatás összege arányosan csökken.

A pályázatra 2025. július 31. napjáig lehet jelentkezni a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően. A részletek az OFA Nonprofit Kft. weboldalán találhatók meg.

vissza