VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Megjelent a hátrányos helyzetű településeken működő vállalkozásokat támogató pályázat

2020.11.15.

Megjelent a hátrányos helyzetű településeken működő vállalkozásokat támogató pályázat

Elérhető a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása” című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívás. A Ginop-ban meghirdetett 1.2.9-20 kódszámú pályázatra a szabad vállalkozási zónák területén működő vállalkozások jelentkezhetnek várhatóan 2021. januártól.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta: a magyar települések több mint harmada, mintegy 1200 település úgynevezett szabad vállalkozási zónákban – gazdaságilag leszakadt területeken – található, ami a lakosságot tekintve csaknem 2 millió magyart érint.

A minisztérium számít ezekre a településekre és az itt működő vállalkozásokra, amelyek segíteni tudnak az ország működtetésében. A Belügyminisztériummal közösen kidolgozott felhívás célzottan segíti ezeket a vállalkozásokat dolgozóik megtartásában és új munkahelyek teremtésében.

A kormány felmérése szerint további 162 olyan település van Magyarországon, amelyeknek még intenzívebb támogatásra van szüksége. A Kedvezményezett települések gazdaságélénkítő programba és a Felzárkózó települések programba tartozó falvak vállalkozásai, szociális szövetkezetei így kiemelt segítséget kapnak.

A pályázó vállalkozások 70 százalékos támogatási intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, amelyet elsősorban új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanfejlesztésre, munkabérre, alkalmazottaik képzésére, IT fejlesztésre fordíthatnak.

György László közölte, csak olyan vállalkozások pályázhatnak, amelyek korábban nem részesültek támogatásban technológiafejlesztésre, innovációra vagy digitalizációra fordítható (GINOP 1-2-3-as) támogatásban.

A pályázaton kifejezetten a legkisebb méretű vállalkozások, mikro- és kisvállalkozások vehetnek részt. A célcsoport beruházási igényeihez igazodva a felhívásban a támogatás összege 2–10 millió forint között alakul, illetve a 162 településen akár 60 millió forint is lehet. Ezen felül a projekt-előkészítés és a projektmenedzsment is elszámolható, hogy ennek költsége se a cégeket terhelje. A felhívás ágazati korlátozást nem tartalmaz, a termelő cégeken túl a kereskedelmi és szolgáltató, építőipari szektorokban működő vállalkozások is jelentkezhetnek.

A Kedvezményezett települések gazdaságélénkítő programba és a Felzárkózó települések programba tartozó falvak vállalkozásai, szociális szövetkezetei előminősítési folyamatban vesznek részt, amelyben az ITM háttérintézménye, az IFKA munkatársai segítik a vállalkozásokat. A pályázatírás költségeit, adminisztratív terheit is átvállalja az állam, hiszen a járvány idején elemi fontosságú, hogy a vállalkozások minden szükséges támogatást megkapjanak terveik megvalósításához.

Az uniós pályázat részletei a https://www.palyazat.gov.hu honlapon érhetők el.

vissza